És megláttam őt magamban, nem volt kérdés szerelmünk mágiája, mely belénk égett, amint szemünk egymásra tévedt.
Ez egy mágikus pillanat volt, hiszen a vágy elérte célját, mert ami szívból jön óhaj, azt már a valóságban is tetten érheted.
Mint amikor a gyémántról lekopik a szén, és látod mit is rejtegettél ennyi időn át magadban, de nem tudtad lesz e belőle valami.
Csak mentél előre, mert tudtat hogy ott az a gyémánt benned, mely többet ér minden kincsnél amit e világ adhat. És ha ez ad boldogságot, akkor ez ad és kész, megtettem amit kell, oda adtam szívem a szerelemnek, olyan lánggal, ahogyan Ő jött felém, vagyis feltartóztathatatlanul.
Ő volt a szikra, és én fellángoltam, és meggyúlt szívünkben valami, amit úgy hívnak hogy Élet. Mert ez az élet csak most kezdődött el, a mi szerelmi áriánk, ahol zöld a fű, és rózsaszínű az ég.
És hogyan lehettünk egymáséi? Nem lehet tudni, talán megvolt írva, de ha feladjuk, akkor soha nem tudjuk meg, amit most már tudunk, hogy amíg élsz, addig minden pillanat egy új esély hogy elérd azt, amit csak szeretnél.
Nem bolondoltunk meg, inkább a világ tűnik őrültnek, hogy mindenhol keressük a szerelmet, pedig az a lényed legmélyén van, nem máshol, lehet hogy ásni kell hozzá, de akkor is ott találod, gondosan védve minden külső tényezőtől.
És Mi leástunk nagyon mélyre, ehhez minden eszközt biztosított az univerzum, és mi éltünk vele. Feloldottuk magunkat a fájdalmak és blokkok alól, hogy aztán feloldódhassunk a szerelem óceánjában.
És akkor hirtelen megfogta a kezem, és ez Az volt, a szerelem markolt a tenyerembe. Rögtön visszatért az élet belém, és újra verni kezdett a szívem olyan erővel, mint amilyenre már régóta vágytam.
Mert ha erősen dobog a szív, akkor érzed csak igazán hogy élsz, ilyenkor odaátról érkezik valami hozzád, és hirtelen megértessz mindent, és nem lesz több kérdésed.