2014. január 25., szombat



A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.
Paulo Coelho



Pokol és meny



,,A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged."

AnthonydeMello




SPIRITUÁLIS VALÓSÁG 57 23)[MAGYAR SZINKRON]


Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a lelkében lefordít magának. Így működünk, csak nem vesszük észre. Minden külső benyomást újrateremtünk magunkban. Minden érzést, gondolatot. Ha én azt mondom neked: „kék”, a benned fölvillanó kék más lesz, mint az enyém. Ha én azt mondom: „Jézus”, az, akire én gondolok nem ugyanaz, mint akire te gondolsz, még akkor sem, ha mindketten római katolikusok vagyunk, és egymás mellett ülünk a templomi padban. Mindent újrateremtesz magadban, a saját életanyagodból. Az emlékeidből, tapasztalataidból. Megdöbbennél, ha látnád, hogy milyen kevés az, ami egyforma. És hogy mennyire élsz egy olyan külön világban, melyet önmagad teremtesz. Ezért megérteni is csak a lelkünk legmélyén tudjuk egymást. Müller Péter




2014. január 13., hétfő



És megláttam őt magamban, nem volt kérdés szerelmünk mágiája, mely belénk égett, amint szemünk egymásra tévedt.
Ez egy mágikus pillanat volt, hiszen a vágy elérte célját, mert ami szívból jön óhaj, azt már a valóságban is tetten érheted.
Mint amikor a gyémántról lekopik a szén, és látod mit is rejtegettél ennyi időn át magadban, de nem tudtad lesz e belőle valami.
Csak mentél előre, mert tudtat hogy ott az a gyémánt benned, mely többet ér minden kincsnél amit e világ adhat. És ha ez ad boldogságot, akkor ez ad és kész, megtettem amit kell, oda adtam szívem a szerelemnek, olyan lánggal, ahogyan Ő jött felém, vagyis feltartóztathatatlanul.
Ő volt a szikra, és én fellángoltam, és meggyúlt szívünkben valami, amit úgy hívnak hogy Élet. Mert ez az élet csak most kezdődött el, a mi szerelmi áriánk, ahol zöld a fű, és rózsaszínű az ég.
És hogyan lehettünk egymáséi? Nem lehet tudni, talán megvolt írva, de ha feladjuk, akkor soha nem tudjuk meg, amit most már tudunk, hogy amíg élsz, addig minden pillanat egy új esély hogy elérd azt, amit csak szeretnél.
Nem bolondoltunk meg, inkább a világ tűnik őrültnek, hogy mindenhol keressük a szerelmet, pedig az a lényed legmélyén van, nem máshol, lehet hogy ásni kell hozzá, de akkor is ott találod, gondosan védve minden külső tényezőtől.
És Mi leástunk nagyon mélyre, ehhez minden eszközt biztosított az univerzum, és mi éltünk vele. Feloldottuk magunkat a fájdalmak és blokkok alól, hogy aztán feloldódhassunk a szerelem óceánjában.
És akkor hirtelen megfogta a kezem, és ez Az volt, a szerelem markolt a tenyerembe. Rögtön visszatért az élet belém, és újra verni kezdett a szívem olyan erővel, mint amilyenre már régóta vágytam.
Mert ha erősen dobog a szív, akkor érzed csak igazán hogy élsz, ilyenkor odaátról érkezik valami hozzád, és hirtelen megértessz mindent, és nem lesz több kérdésed. 






"Az igazi Nő nem használja szexualitását és nőiségét manipulációra, arra, hogy így érje el célját.
A szíve vezeti, nem létesít olyan kapcsolatot, mely szívét, lelkét nem érinti meg, afelé fordul, akivel szabadon és ösztönösen összekapcsolódnak egységben, kölcsönösen, hatalmi harcok nélkül.
A szexualitás számára nem pusztán a fizikai szükséglet kielégítése, nem pótszer, nem ezzel kompenzálja sértettségét és haragját gyógyulatlan sebei miatt.
Nem számít, hogy minek tartják őt mások, amiért és ahogyan vágyait megéli.
Nem a vallás, politika, média, vagy a férfi ego határozza meg számára, hogy mi a szex, a szépség, a kapcsolat.
Szexualitása a sajátja, belső lényéből fakad, sem a társadalom által előírt normák, sem más nem döntheti el mi a jó számára és hogyan élje.
Nem verseng másokkal, hogy elnyerje a férfiak figyelmét, életének, boldogságának kulcsát a saját kezében tartja."
~ Jessica Bahr







"A szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik... nos, abba te is belehalsz."
(A. O. Esther)





Csoportos és Egyéni vezetett meditációk!
-Női és Férfi energiák harmonizálása.
-Lazító és feltöltő meditációk.
-A test és a lélek harmonizálása.
-Párkapcsolati meditációk.
-Egészség megőrző és javító meditációk, energia átadással.
-Bőség meditációk.

A meditációk hatásai:

Családi és párkapcsolati problémák oldódása.
A szervezett gyors regenerációja.
Öröm és boldogság jelenlét a minden napokban.
Belső béke és harmónia.
Önbizalom megnövekedése.
Spirituális fejlődés.


Elérhetőségek:+36706121331
tunde17@citromail.hu









Nem az a férfi mércéje, ahogyan kellemes és kényelmes percekben viselkedik, hanem az, hogyan állja meg a helyét vitákban, és hogyan oldja meg a kényes helyzeteket.